Mi magyarázza, hogy a csehek,
lengyelek, szlovének életminősége jelentősen javult hozzánk képest az
utóbbi évtizedben, és mi lehet közös a Baltikum, Oroszország, Ukrajna
és Magyarország esetében? Annak ellenére, hogy gazdaságilag jól
teljesítenek, a Baltikum országaiban is olyan mélyen őrzött titkokat
némít el még ma is a megfélemlítés, hogy még nálunk is súlyosabb lelki
és egészségi válságba jutottak. Ezekben az országokban a megfélemlítés
erői még ma is igen nagy súllyal vannak jelen, és saját hatalmuk
megtartása érdekében folyamatosan támadják, elhallgattatják a titkok
feltárását, ami a nemzeti megújulás, a demokratikus fejlődés alapvető
feltétele.
A lengyelek, csehek, szlovének előnye velünk szemben, hogy ott a
nemzeti összetartozás érzése kevésbé volt a megfélemlítés tárgya. 1956
az egész világ számára új utat nyitott, nálunk azonban ezután a nemzeti
érzés politikailag "inkorrektté" vált. Egész generációk nőttek fel,
saját hibájukon kívül, ebben a légkörben, amely az anómiát, az
értékvesztést sugallta, és a társadalmi kohézió, az önálló civil
szerveződés, a nemzeti érzés, összetartozás megnyilvánulásait büntette.
Bár a táncházmozgalom, a hátizsákos turizmus a szomszédos országok
magyarlakta vidékeire, a Szörényiék, Koncz Zsuzsa nevével fémjelzett
beat hatása hatékonyan fejlesztette a passzív rezisztenciát, ez nem
hatolhatott be a társadalom mélyebb rétegeibe.
A negatív érzelmekkel szemben a pozitív érzelmek nyitottságot,
kezdeményezőkészséget, pozitív életcélokat, az élet értelmébe vetett
hitet, mások megértésének és elfogadásának igényét jelentik. Mivel az
ilyen lelkiállapotú ember nehezen félemlíthető meg, a demokrácia
fejlesztésének alapja a pozitív, nyitott lelkiállapot megteremtése.
Alexis de Tocqueville az amerikai demokráciáról írott meghatározó
könyvében ezt az attitűdöt mutatja be. Amerika egyedülálló helyzetét
sok tekintetben magyarázhatja, hogy ide eleve a vállalkozó kedvű, a
jövő érdekében komoly áldozatot és bizonytalanságot vállaló kivándorlók
érkeztek, mint Matolcsy György kitűnően elemzi Amerikai Birodalom című,
nemrég megjelent könyvében.
A demokráciát a közbeszédben alapvetően politikai kategóriának
tekintik, de valójában az emberek lelkében kell megvalósulnia. Csak
akkor beszélhetünk valódi demokráciáról egy társadalomban, ha a
népesség meghatározó hányada lelkében demokrata. Sokszor idézzük Bibó
Istvántól, hogy a demokrata nem fél. A félelem azonban alapvető ösztön,
a túlélés feltétele. Veszély észlelésekor természetes reakció, hogy
szembeszállunk vagy elmenekülünk. Ha nem élnénk át félelmet a veszély
közeledtére, teljesen kiszolgáltatottá válnánk. A Bibó által felhozott
példák alapján az állítás lényege nyilvánvalóan az, hogy a demokratát
nem lehet megfélemlíteni. Ugyanennek az állításnak a másik oldala, hogy
nem demokratikus az a politika, amely a megfélemlítés eszközeivel
próbálja hatalmát megtartani. A diktatúra a totális megfélemlítés
rendszere.
A magyar társadalom jelentős hányada ma is megfélemlítetten él. A
megfélemlítettség görcse ott munkál sokunkban, legalábbis a középkorúak
és az idősebbek lelkében. Nézzünk erre egy megdöbbentő példát.
Történészek vizsgálatai szerint Budapest ostroma alatt a megerőszakolt
nők száma - a nemibeteg-gondozók és a tisztiorvosok adatai alapján - 50
ezer és 200 ezer között mozgott. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa,
hiszen aki tehette, nem fordult orvoshoz. A fegyveres önvédelmet a
szovjet hatóság nem ismerte el mentőérvként, így a feleségüket,
lányukat védő férfiakra halálbüntetés vagy jó esetben sokévi börtön
várt. Így lőtték agyon fia szeme láttára dörgicsei szomszédunk
édesapját. A nemi erőszak háborús bűntett, ma Hágában vizsgálják a
délszláv háború nemi erőszakkal vádolt elkövetőit. A tetteket az egész
civilizált világ megvetése és elítélése övezi. Nálunk a kérdés
politikai tabu volt 45 éven át, és a megfélemlítés súlya alatt
gyakorlatilag ma is az. A magyar értelmiség többsége tizenöt évvel a
rendszerváltozás után még ma is tudatalattijába fojtja a megfélemlítés
diktatúráinak iszonyatát. A nemi erőszak áldozatai közül egyedül Polcz
Alaine vállalta az elviselhetetlen trauma feltárását Asszony a fronton
című könyvében. Pedig ez lenne az egyetlen út az áldozatok, az
áldozatok családjai, az ország lelki gyógyulása felé.
Buda Béla több kitűnő tanulmányában elemezte, hogy a magyar
lelkiállapot nyomorúságainak mélyén a titkok szerepe meghatározó. A
két, egymást váltó diktatúra megfélemlítése olyan légkört teremtett,
hogy "soha, sehol, senkinek", legfeljebb a legszűkebb családi körben
beszéltek a kivégzettek gyermekei, a megerőszakoltak, kitelepítettek, a
végletesen megalázottak, az egyetemekről kizártak, a vallásuk miatt
üldözöttek. Saját közvetlen baráti, munkatársi körünkből kettőnek az
édesapját végezték ki ártatlanul, s megszámlálhatatlan azok száma,
akiket börtönbe zártak, kitelepítettek, kiváló teljesítményük ellenére
évekig nem kerülhettek egyetemre, a 80-as évekig nem kaptak útlevelet,
folyamatosan súlyos hátrányos megkülönböztetést szenvedtek. Nem
panaszáradatra van szükség, hanem a jelenségek feltárására, a valóság
kimondására, hogy ne erősödhessen meg újra a jogsértések és a
megfélemlítés láthatatlan hálója felettünk. A délszláv háború példája
mutatja, hogy ma sem vagyunk végleg immunisak.
A megfélemlítéssel kialakult az értékvesztés, az anómia, a
bizalmatlanság, a kisszerű versengés, a rivalizálás légköre. Az
ellenséges, értékvesztett, senkiben sem bízó ember manipulálható a
legkönnyebben. Minél depressziósabb, szorongóbb, megfélemlítettebb,
annál könnyebb a negatív érzelmek csapdáiba keríteni. Aki negatív
érzelmi állapotban van, ösztönösen elkerülő magatartást tanúsít, a
"csak rosszabb ne jöjjön" az alapvető motivációja. Így a tartós negatív
érzelmi állapot, a szorongás és depresszió a megfélemlítés alapja.
Andorka Rudolf élete utolsó éveiben szinte minden írásában az anómia,
értékvesztés, céltalanság jelentőségét hangsúlyozta a magyar népesség
testi-lelki bajainak hátterében. Saját országos reprezentatív
vizsgálataink során az anómiát ilyen állításokkal vizsgáltuk: "minden
olyan gyorsan változik, hogy az ember azt sem tudja már, miben
higgyen"; "az ember egyik napról a másikra él, nincs értelme előre
terveket szőni"; "manapság alig tudok eligazodni az élet dolgaiban". Az
ún. Hungarostudy 2002 felmérés eredményeképp a 12 600 személy
kikérdezésén alapuló utolsó felmérésünk eredményei szerint az anómia
megyei átlagértékei igen szoros kapcsolatot mutatnak mind a
középkorúférfi-halálozás, mind a depresszió megyei átlagértékeivel.
Míg a negatív érzelmek rombolnak, a pozitív érzelmekre építeni lehet,
új emberi kapcsolatokat, ideákat, az ember személyes forrásgazdagságát
javítják. Barbara Friedrickson vizsgálatai szerint a negatív érzelmekre
is szükség van, de legalább 3:1 arányban több pozitív érzelmet kell
átélnünk ahhoz, hogy életminőségünk pozitív legyen.
A pozitív érzelmi állapot kialakulásának folyamatában van meghatározó
szerepe a társadalmi tőkének: a bizalmon, kölcsönösségen, erős civil
szerveződéseken alapuló olyan erőforrásoknak, amelyek igen hatékonyan
konvertálhatóak át gazdasági és emberi (tudás, egészség) tőkévé.
Fukuyama, Putnam meghatározó könyvei azt bizonyítják, hogy a nyugati
társadalmakban a társadalmi tőke a fejlődés valódi alapja. Erre mutat,
hogy a legnehezebb körülmények között is vannak olyan kistérségek az
országban, amelyek összefogással környezetükhöz képest sokkal jobb
helyzetet teremtettek maguk számára.
Ma is igen jelentős tennivalóink vannak ahhoz, hogy felszabaduljunk a
lelkünket bénító megfélemlítés belső és külső erői alól. Először is meg
kell neveznünk végre a diktatúrák emberiségellenes bűneit és azok
következményeit, és megkövetni az áldozatokat és az áldozatok
hozzátartozóit. Ez nem a sebek felszaggatása, hanem a gyógyulás
alapfeltétele, saját megfélemlítettségünk kimondása és meghaladása.
Mindez elsősorban a még mindig hallgató értelmiségiek feladata. Nekünk
kellene megtalálnunk a megfelelő eszközöket és rámutatnunk a
megfélemlítés korábbi és mai módszereire.
A svéd népegészségügyi program első pontja a társadalmi tőke erősítése.
Nekünk is újszerű megközelítéseket kellene találnunk a magyarság lelki
és testi nyomorúságainak megelőzésére. A barátok, a támogató család, az
aktív civil szervezetek a megelőzés és a gyógyítás leghatékonyabb
gyógyszerei. El kellene érnünk, hogy a politika végre orvoslás legyen,
társadalmi méretekben.
