A K R Í Z I S

A szakirodalom a krízis bemutatásánál, leírásánál a fenomenológiai képet részesíti előnyben - elsősorban talán didaktikai megfontolások által vezettetve. Eszerint a krízis szakaszolható, s a leírásokban rendszerint három szakaszt különböztetnek meg. (Caplan - 1961, Spaul - 1988, Cullberg - 1975, Kulcsár - 1992, Kübler-Ross - 1975).

1. az első fázis az akadály megjelenése, a fizikai és mentális nyugtalanság, a zavar szakasza;
2. a második a fájdalomtelt múltbafordulás, a tüzijáták-szerű próbálkozások, a feltörő érzelmek fázisa;
3. a harmadik, befejező szakasz az aktivitás, kiegyenlítődés, remobilizáció vagy lemondás periódusa.

Tapasztalataink alapján - és ezt jelen vizsgálataink is megerősítették - több aspektusból is szemlélhető a krízis, s mint jelenségnek a szakaszolása e szempontoktól függően más és más.

A fent említett - klasszikusnak nevezhető - szakaszolás az egyik, amely kívülről, vagy inkább ‘felülről’ szemléli a krízist, s azt mint folyamatot írja le, amely kontinuus, nem megszakított út, valójában fokozat nélküli átmenet egyik állapotból a másikba, amit a tüneti kép szempontjából keretbe foglal az egészen végigvonuló - a kiszolgáltatottság érzéséből táplálkozó - tehetetlenség és reménytelenség (4) és az érzelemtelen (de egyáltalán nem indulat-nélküli), diszfóriás állapot, fásultság (21). (A számok az állapotjellemző-inventárium tételeire utalnak.)

1.

Az akadály megjelenését jelzi a tanácstalanság („nem tudom, nem értem” - 2), a személyiség elbizonytalanodása ( bizonytalan - 3), az emiatt bekövetkező szorongás, pánik (6), és - az akadály akadály volta miatt - a frusztráltság, csalódottság, kiábrándultság (14).

2.

A második szakasz a dezorganizáció szakasza, amit a perszeveráció, az akadályhangsúly, körbenforgás, csőlátás (7), a megváltozott viselkedés (9), a rendezetlenség a gondolkodásban és a viselkedésben, debilizáló szorongás (12), értetlenség, rugalmatlanság (15), a támaszkeresés, megkapaszkodás (11), illetve a szenvedés, fájdalom (22) és a kontrollálatlan indulat, agresszió (18) a sérülékeny- sértődékenység (vonatkoztat, narcisztikus - 23) ural.

3.

A harmadik etap az aktivitás és/vagy lemondás szakasza, ami a sodródás (nem ura a folyamatnak - 17), vagy a végletes cselekvés (mindent egy lapra tesz fel, túl-kockáztat - 2o) veszélyét hordozza, ugyanakkor a pozitív kimenetelre is esélyt adhat a külső és - másodlagosan - a belső erőforrások mozgósítása révén.

Van azonban egy másik szempont is, amely mintegy belülről nézi a krízist, s ebből az aspektusból a fordulópont, átfordulás-jelleg, a diszkontinuitás a döntő elem.

A krízis külső, homlokzati képe - ebben a megfogalmazásban - a megváltozott, nem hozzá illő viselkedéssel (9), a felfokozott vagy éppen lelassult dinamikával (1), illetve a gátoltsággal, bezárulással (8), a fásultsággal, tompasággal, diszfóriával (21), és a szorongással, pánikkal (6), valamint a tehetetlen reménytelenséggel, céltalansággal (4) írható le.

Ennek mélyén intrapszichés, illetve interperszonális vetületű motívumok figyelhetők meg:

tanácstalanság (2), döntésképtelenség (13), debilizáló szorongás, rendezetlenség (12), a perszeveráció, akadály-hangsúly, körben forgás (7), idegesség, türelmetlenség (1o); illetve

a vádaskodás (5), csalódottság, kiábrándultság, elkeseredettség (14), kommunikációs nehézségek, magányosság, egyedüllét érzése (Úgy érzi, nem értik - 16), a sérülékeny sértődékenység, (narcisztikus - 23).

Mindkét képben ott van a bizonytalanság (3), feszültség (1o) és bizalmatlanság (19) is.

Az átfordulást, a ‘kimenetelt’ ebből az állapotból - paradox módon - nem az jellemzi, hogy a személyiség ‘kezébe veszi a sorsát’, hanem a gépies sodródás, amikor a személyiség nem ura a folyamatnak, történnek vele a dolgok, mintha lemondott volna a kontrollról (17), és az acting out cselekvések, az agresszió, a kontrollálatlan düh(18).

Itt tulajdonképpen a fordulópont élménye fogalmazódik meg, ami az intrapszichés jelzésekben az önértékelés aktuális színvonalára utal, s ezek az ‘ágensei a kimenetelnek’ - a sodródásnak, illetve acting out-nak.

A dinamikát a szenvedés keretezi (22), s két csomópont közt feszül: egyrészt a személyiség meg akar kapaszkodni (11), másrészt vakmerő, túl-kockáztat, mindent egy lapra tesz fel (20), kognitív funkciói érintettek, értetlen, rugalmatlan (15).

Amilyen a guruló hólabda, a lavina képe, olyan a krízis: van mindíg mögöttes, de az lehet előtérben is, az egész aspektus, nézőpont és konstelláció kérdése! Ezek a tulajdonképpeni aspektusok mintegy a krízis arcai, kölcsönhatásban egymással. Nem szoros egymásutániság van köztük, és nem lineáris összefüggésrendszer, ami lehetővé teszi, hogy mondjuk ‘tiszta’ szakaszokat különböztessünk meg benne. Ahogy a haldoklás fázisaiban a harag és alkudozás ‘oda-vissza’ dinamikája - hasonlóan a pacing - leading váltakozó, konkurráló libikókájához - állandóan fenntartja (megjegyezzük: a remény mint ‘állandó változó’ hátterén) magát a jelenséget, úgy a krízisben is pl. a szorongás/biztonság, vagy a rigiditás/felengedés dinamikája váltakozva ‘uralkodik’ a személyiségen, sajátos arculatot adva neki.

Az életben bekövetkező kritikus változásokra, krízisekre öt alapvető feladat teljesítése lehet a válasz:

1. A helyzet személyes jelentőségének értelmezése és megértése. Láttuk a coping tárgyalásakor ennek fontosságát. (Beillesztve az életeseményeim sorába, megtalálom a helyét és értelmét az aktuális problémának).
2. A másik feladat a realitással és a külső követelményekkel való szembesülés. A „most mi a helyzet?”, „ Hogyan tovább” témaköre ez.
3. A kapcsolat fenntartása a potenciális segítőkkel, a referenciaszemélyekkel, a számunkra releváns érzelmi, vagy szakértő kapcsolatokkal.
4. A helyzet kiváltotta érzelmek észszerű egyensúlyának megteremtése és megtartása.
5. Az elegendő én-erő és kompetencia megtartása, és ennek felhasználása a helyzet további megoldásában.

Design és webmaster: Székely András 2008